Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Hegyvidéki Szociális Központ

Köszönetnyilvánítás

2021. szeptember 21-én az Alzheimer Világnapján immáron második alkalommal rendeztük meg azt a figyelemfelkeltő sétát, mellyel a demenciával élők és hozzátartozóik nehézségeire igyekszünk felhívni a figyelmet.Szeptember 21-én az Alzheimer Világnapján összegyűlt résztvevők figyelemfelkeltő sétát tesznek a MOM Kulturális Központtól a Kulturális Szalonig

A rendezvény fővédnökségét idén is Fonti Krisztina alpolgármester asszony vállalta. A séta a MOM Kulturális Központ elől indult, ahol a Monspart Sarolta által alapított gyaloglóklub vezetői, Korik Vera és Szász-Kerek Judit tartott rövid bemelegítést a résztvevőknek, majd az ő vezetésükkel együtt indult el a kb. 40 főt számláló menet. A Városháza térre megérkezve a Kulturális Szalon munkatársai átadtak minden sétálónak egy ajándék táskát, melybe a különböző információs kiadványok mellé pirított mag is került. Dr. Varga-Kovács Emese, a Népjóléti Iroda irodavezetője köszöntőjében megemlékezett Monspart Saroltáról, a Gyalogló klub alapítójáról, majd elmondta, hogy a kerület kiemelten foglalkozik az idősek problémáival és nagy hangsúlyt fektet a demenciával élők és hozzátartozóik támogatására. Kocsis Judit a Demencia Iroda vezetője arról beszélt, hogy a gondozóknak 24 órás munkát jelent az ápolás, és feladatának tartja, hogy a maga eszközeivel segítségükre legyen. Elhangzott még, hogy a családban a gyereknek is mondják el, ha a nagyszülőket érinti ez a betegség, ne legyen tabu a demenciáról beszélni. A program a Solti György Zeneiskola Vonószenekarának nagyszerű koncertjével zárult, ami odacsalogatta a környéken járókat is, a koncert végére megtelt a tér.


A Hegyvidéki Kulturális Szalon és a Hegyvidéki Szociális Központ Demencia Irodájának közös szervezésében megrendezett sétával és a hozzá kapcsolódó koncerttel nemcsak az volt a célunk, hogy a gondozó családok nehézségeire felhívjuk a figyelmet, hanem az is, hogy elmondjuk, a megelőzésnek mekkora szerepe van az egészséges idősödésben. Ezért kértük fel a Hegyvidéken működő gyaloglóklub két vezetőjét a sétálók átmozgatására és a rövid gyaloglás kísérésére. A rendezvénnyel országos kezdeményezéshez csatlakoztunk, ahol idén a sétához azért kapcsolták a koncerteket, hogy a zene gyógyító ereje eljusson minél több érintetthez. Ahogy Bolla Milán, a Solti György Zeneiskola Vonószenekarának vezetője elmondta, "a zenélés javítja a kézügyességet, az összpontosítást, az emlékezést és az intelligenciát", a zenehallgatás pedig az egyik leghatékonyabb módja a szép emlékek felidézésének. A koncertet a téren összegyűlt minden korosztály örömmel hallgatta, különböző generációk kapcsolódtak össze erre a fél órára. A programról a Hegyvidéki Televízió felvételt készített.

A program nem valósulhatott volna meg a különböző szereplők összefogása nélkül, ezúton is köszönetet mondunk mindenkinek, aki részt vett benne és hozzájárult az eredményességéhez!


A rendezvény támogatói: Hegyvidéki Önkormányzat, Hegyvidéki Szociális Központ, Ízlelő étterem, Hegyvidéki Kulturális Szalon


Néhány kép a rendezvényről:


Minden korosztály megtalálható volt az Alzheimer Világnapján tartott rendezvényen

Dr. Varga-Kovács Emese a Népjóléti Iroda irodavezetője tart köszöntöt az egybegyűlteknek

A séta után Solti György Zeneiskola Vonószenekarának koncertjét lehetett meghallgatni Bolla Mihály zenekarvezető vezényletével

Érkezés a Kulturális Szalon elé